Fedezze fel



Üdvözöljük a Hagymatikum fürdő új világában!
A Makovecz Imre által tervezett, lenyűgöző Atlantisz világ szoborcsoportja fényjátékokkal és három különböző tematikájú filmmel kápráztatja el a látogatókat, így idézve a mitikus Atlantisz világát.

a fELÚJíTÁSRÓL
Makovecz Imrét mindig is foglalkoztatta a tájak, növények és az épületek szimbiózisa, amely az emberi alkotóerőnél nagyobb erő jelenlétét sugallta. A rajzaiban alkotta meg a múlt és a jövő építészetét. Előre és hátra közlekedett az időben és a tájban, a “lehetett volna” világában.
A Hagymatikum Gyógyfürdő újdonsága, Atlantisz világa Makovecz Imre fiókba dugott tervei alapján valósul meg, úgy, ahogy azt valamikor ő maga álmodta meg:
„A tengerből, a szárazföld láthatatlanul sugárzó pontjaiból tornyok, kősziklák emelkednek az ég felé.
A kőből eleven élet formálódik, szökik a magasba. Az ég egyesülni akar a földdel, érvényesülni akar az a tüzes vonzalom, amely kifejezi, hogy ami fent van, az van lent is, és ami lent van, az van fent is.”



Makovecz Imre
1935. XI. 20. – 2011. IX. 27.
„Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.”










„Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.”



